Sárgabarackmaggal segíthetünk a hajhullásnál

Sokszor említettem, hogy a hajhullás és kopaszodás egy fő oka a B-vitaminok hiánya. Ezek közé tartozik a B17 vitamin is, ami a rákos megbetegedések megelőzésének nélkülözhetetlen vitaminja, de szuper jótékony hatással van a haj- és bőr működésére is.

Most már sokat lehet hallani a sárgabarackmag jótékony hatásáról. Amikor gyerek voltam nagymamám minden nyáron félretette a lekvárnak készülő sárgabarackból a magokat. A magokat hagyta kiszáradni és télen, amikor már nem volt munka földeken a „diótörővel” kibelezte a sárgabarack magokat. Ezt a keserű mandulaízű csemegét a tél folyamán minden nap eszegette az egész család. Nagyon szerettük mi is gyerekek. Utána feledésbe merült, sok helyen hallani lehetett, hogy mérgező, nem szabad enni belőle….. Majd újra elővették a sárgabarackmagot, melyről mégis kiderült jótékony hatása. Persze, mint minden élelmiszert, ezt sem szabad túlzásba vinni, inkább mint napi vitaminforrás folyamatos szedésére kell gondolni. Élvezet enni ezt a mandulás ízű sárgabarackmag belét.

Én az aszalt sárgabarack készítésekor mindig félreteszem a magokat, megszárítom egy kicsit (csak 2-3 napig), majd a nagyapámtól örökölt szuper diótörővel könnyedén kibelezem a kemény héjából a magot, amit egy hét alatt el is fogyaszt a családom, így még nem sikerült eltennem télére…. De ha lenne több sárgabarackmagom, akkor vagy befőttes üvegben tárolnám, vagy kis alu-dobozkában.

Hogyan készítsük el otthon a sárgabarackmagot?

Amikor esszük a sárgabarackot, a lekvárt készítjük, esetleg aszaljuk, akkor tegyük félre a magokat. (Én még a szomszédokat is megkértem, hogy a lekvár készítésénél ne dobják ki a magokat, hanem adják nekünk, ha ők nem eszik meg.)

Szárítsuk meg a magokat egy ideig, de legalább 2-3 napig, úgy könnyebb vele bánni és állítólag ha finomabb is.

Diótörővel törjük össze a kemény héját és vegyük ki a finom magot.

Ezt a magot is érdemes egy kicsit száradni hagyni, mert annál finomabb.

Ha sikerült sokat készíteni, akkor száradás után tegyük befőttes üvegbe, vagy tároljuk kis dobozkában.

Fogyasszunk belőle minden nap 10-15 szemet, ez bőségesen fedezi a napi B17 vitamin szükségletünket és nagyon ízletes csemege.

sargabarackmag-hajhullas-ellen.docbarackmag-enni2

Sok mindent lehet hallani a sárgabarack magbélről, de az biztos, hogy több évtizeddel ezelőtt is ették már a nagyszüleink, csak nem kell túlzásba esni vele.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..